20 éve foglalkozom önfejlesztéssel, mára ez lett az életformám. Számtalan nehézséget haladtam meg az önmagammal való őszinte szembenézésnek, elengedésnek és az intuíciómhoz való kapcsolódásnak köszönhetően. Hiszek Istenben, és ez a Ráhangolódás a segítő munkám alapját képezi. A hit, a spiritualitás kiapadhatatlan erőforrás.

Hiszek abban, hogy az életünk, a világunk, úgy tökéletes ahogy van. Az Élet éppen azt a feladatot rakja elénk, amire a legnagyobb szükségünk van most ahhoz, hogy meghaladjuk magunkat. Az Élet maga old. És igen, sokszor a nehézségek által haladhatjuk meg magunkat, megláthatjuk hol montunk le magunkról. Mert a belsőnk jelzett, de nem figyeltünk rá. Látszólag hibázunk, de valójában tapasztalunk, tanulunk, és minden „hiba” áldást  is rejt magában. Az a döntés a kérdés, hogy mit veszünk ki belőle? A kincseket, a tanulságokat, vagy a fájdalmat. Ha elfogadjuk el a nehézségeinkből származó erőt, akkor növekedhetünk, fejlődhetünk. Arra is hasznáhatjuk nehéz helyzeteinket, hogy korlátozzanak bennünket, és egyre nagyobb hatalmat kap a félelem az életünkben. 

Biegelbauer Lilla vagyok, 43 éves, három fiúgyermek édesanyja, intuitív coach, mentor, a spirituális fejlődés, és a szabadság szerelmese.

Az elmúlt kb. 20 évben rengeteg olyan önismereti, fejlesztő, pedagógiai, gyógyító módszert tanultam és gyakoroltam, melyek segítettek közelebb kerülni magamhoz, feloldani egy-egy elakadás okát, jobban megérteni magamat. Azonban azzal, hogy kívülről vártam a segítséget, és folyton hibásként éltem meg magamat, akit gyógyítani, oldani kell, ezzel el is távolítottak az eredeti, bennem élő gyógyító erőm elfogadásától. 

Bár rengeteg technikát tanultam, tanulás közben átvettem az oktatók hitrendszereit, és a technikák alaptéziseit. Arra kezdtem vágyni, hogy úgy csináljam, ahogy ők, és nem úgy, ahogy én. Azt hittem akkor leszek jó benne. Akkor még nem tudtam kapcsolódni az eredendően bennem élő gyógyító-segítő erőhöz. Fel-felsejlett, az életemben megmutatta magát, de nem mertem látni. 

Nem a saját életemhez kapcsolódtam, hanem ahhoz ami kívülről jött. Másokat követtem és ez félrevezetett. Amire szükség volt, mert ez a félrecsúszás okozta fájdalom, az önmagamról való lemondás vezetett oda,  hogy belül keressem meg a saját erőm. Ami az életemmel való kapcsolatból jön.

A kineziológia, és a gyors oldások pár napig adtak felszabadulás érzést, de a gyökeres változást nem hozták meg. Főleg, amikor nem követte cselekvés az oldást. Pár hét után visszatért az eredeti állapot, amiben újra oldás kellett, és ez az egész olyan volt, mint egy függőség. Drogos lettem és az oldásoktól függtem. Úgy láttam magam, akinek ez is beakad, meg az is, mint egy hibás „termék” a polcon. És ha ez beépül az önképbe, az rengeteg nehéz élethelyzetet hozhat magával. Hozott is. Olyan volt, mint egy ördögi körbe kerülni, ahol nincs kiút és nincs Isten.

A módszerek segítettek egy pontig, de az igazi áttörést az hozta meg, hogy elkezdtem magamtól várni a változást. 

Feladtam a várakozást arra, hogy majd jön valami, vagy valaki, aki „megment”, és egy csapásra megoldja a problémáimat.

Feladtam azt, hogy kívül találom meg az én életem továbbhaladásának kulcsát. Az igazi áttörést az a felismerés adta, hogy nem mástól várjam a segítséget, mint saját magamtól. Magamnak kell megadnom azt, amire szükségem van. A védelmet, a gondoskodást, az elismerést, a támogatást és a bíztatást. 

Évtizedek óta írok, és ebből kialakult egy fajta öncoaching, önoldó technika, melynek lényege, hogy önmagamhoz kapcsolódva írok, leírom ami megjelenik bennem, akár érzések, és leírom ami bennem feljön ezzel kapcsolatban. Kibontódik papíron a téma. Amíg fejben pörgetem a gondolatokat, rám zárulnak mint egy kalitka. De a kérdések nyitnak, és intuitívan jelennek meg, így kezdtem el segíteni magamnak kibontani és megérteni egy-egy nehéz helyzet mélyén mi rejtőzik, és észrevenni azt ami a legnehezebb, hogy mit nem akarok meglátni. Majd döntöttem, hogy feloldom, ahogy bennem jön. Ez az intutiív módszer ugyankkor inspirációnak is jól használható, mert egy idő után, ahogy írok, elkezdenek új ötletek megjelenni bennem arra vonatkozóan, hogy hogyan oldjak meg egy nehéz helyzetet. Új megoldások születnek. A kulcs megint az, hogy Magamtól várom a megoldást, és befelé figyelek. Ez a szándék, ami belül nyitja a kapukat. Ez az odafordulás maga az erőforrásom. 

Amikor a legmélyebb nehézségben voltam, a legegyszerűbb spirituális gyakorlatot kezdtem végezni kitartóan már 5 éve, a mai napig gyakorlom az elengedés önátadás meditációt, melyet David R. Hawkins: Elengedés című könyvéből ismertem meg. Az ellenállásmentesség nagyon sok jót hozott az életembe.

Emellett folyamatos önmegfigyelést végeztem, ami segített felismerni reakcióimat, és jobban megérteni magam. A több száz kineziológiai oldás, családállítás, coaching ülés ahova kb 9 éven át jártam bár sokat segítettek, de közelébe sem értek annak, amit magam fedeztem fel magamról ezekkel az egyszerű spirituális gyakorlatokkal, ezek adtak nekem valódi önbecsülést és növelték a hitet magamban. Bár apró lépésekből épült, de stabil, elveszíthetetlen állapotot értem el. A többi módszer sebtapasznak tűnt ezekhez képest. 

Számomra a spirituális útban van igazi Erő, az élet igazságainak felismerésében. Nem én változtattam meg a súlyos traumatikus gyerekkoromból gyökerező nehéz élethelyzeteimet, hanem elkezdtem hinni magamnak, és elhittem, hogy nem kell ott maradnom ahol bántanak. Átadtam magam ennek a nálam nagyobb Erőnek, és engedtem, hogy átformáljon a kegyelem. Segítséget kértem, és kaptam. 

Megerősödött a kapcsolatom a belsőmmel, már nem félek az érzéseimtől, és nem szeretnék megfelelni másoknak. Mivel döntéseimet korábban nem belülről hoztam, hanem megmentőt kerrestem, kívülről akartam behozni azt ami nincs meg, ezért a változás nem volt tartós. Lemondtam magamról, ezerszer és ezeregyedszer. Addig, amíg már annyira fájt, hogy majdnem belehaltam. És ott, akkor elég volt. Elhagytam azt, hogy kívülről hozzam be ami hiányzik. Elkezdtem magamtól várni a változást. Elkezdtem azzá válni, amit megélni szeretnék. És döntéseim egyre mélyebben gyökereznek ebből a belső kapcsolatból, így életem egy sokkal őszintébb irányba indult el, amit a megnyugvás érzése kisér. Az, hogy megérkeztem. Az az érzés, hogy csak rajtam múlik, hogy milyen irányba menjen az életem, nagyon nagy erő. Ez az út lassú, ahhoz az azonnali változáshoz képest, amit hajszoltam a gyors feloldást ígérő technikákkal, de fokozatosan, napról napra több örömöt élek át. Felelősséget vállaltam az életemért. Ugyanakkor, arra is szükség volt, hogy amit cipeltem, azt letegyem. A felelősséget másokért. Nem felelhetek egy másik ember döntéseiért. Nem felelek egy másik ember érzéseiért, amik benne keletkeznek. Csak magamért és a rám bízottakért, a három gyermekemért felelek, és én tehetek érte, hogy szerethetőbb legyen az életünk.

Fontos lett számomra, hogy mindazt, ami nem én vagyok, letisztítsam magamról. Elkezdtem az igazságot keresni mindenben. Már nem félek kimondani őszintén az igazat, akkor is ha nem fognak szeretni, akkor is ha kellemetlen. Mert amit nem látsz, azt nem tudod megváltoztatni. Ezt a változást hozó őszinte erőt képviselem. 

Úgy hiszem, bármi történik az életünkben, az többet szeretne kihozni belőlünk, mint amit mi megélünk magunkból. Az élet fejlődésre hív, szeretne kimozgatni abból amibe belekényelmesedtünk, de igazán nem a  miénk. Ezért olyan helyzeteket hoz, amelyen keresztül új lehetőségeket kapunk, amitől kinyílunk. Az egó ennek ellenáll, jó neki az ami van, akkor is ha valójában ha a szívedbe nézel, tudod, hogy nem jó. De a tanulási folyamat nem itt van a megszokás körein belül, hanem azon kívül, olyan helyen, amit homály fed, és nem látunk előre kiszámítható lépéseket. A kilépés a homályba, az ismeretlenbe, teljesen természetesen félelmetes, a belső hívás követése nem fájdalommentes, de támogatott út, és számomra az egyetlen út, aminek értelme van. 

Bízhatunk az életben, mert azt hozza elénk, amire éppen szükségünk van, amiből a legtöbbet tanulhatunk. Így nézve nincsenek hibák, sem hibázás, csak tanulás van, és önmagunk folyamatos meghaladása. Úgy érzem, ez a cél ebben az életben. Választhatunk fölfelé, vagy lefelé. Ki lehet venni a poklot is egy-egy helyzetből, de az áldás is jelen van mindig, és a mi döntésünk igazából abban áll, hogy melyiket választjuk. Ugyanannyi energiába telik mindkettő.

Az egyéni intuitív beszélgetések, csoportos coaching, intuitív, és meditációs programok, és hamarosan megjelenő kurzusaim célja, az önmagunkkal való őszinte kapcsolatfelvétel, az, hogy magunkat is oda soroljuk a saját szeretetkörünkbe, s annak szemléletnek az átadása, amiben választhatjuk a bűntudat felszámolását, és beengedhetjük a boldog, kiteljesedett életet, ami csak ránk vár. Célom, hogy eljuss oda magadhoz, ahol elő tudod hozni a kincseidet, feltárod a nehézségekből nyert képességeket, és ezekkel együtt útra kelsz, hogy megtaláld a saját utadon azt, amiért itt vagy. Azt a küldetést, ami rád bízott az Ég.