Megújulás inspiráció ♡ 2. nap: Miben szeretnél megújulni?
Nagyon szeretem ezt a mondatot, már nem tudom hol olvastam, de ma is él bennem:
“Ahhoz, hogy más eredményre jussak, valamit másképp kell csinálnom, mint eddig.”
„Az őrültség nem más, mint ugyanazt tenni újra és újra, és közben azt várni, hogy az eredmény más legyen.” – Albert Einstein.
Megújulás a témánk, és ahhoz, hogy bármiben is meg tudjunk újulni, ahhoz az első lépés, hogy felismerjük, van valami az életeünkben, ami nem úgy működik, ahogy jó lenne nekünk. Valahol nem örömöt tapasztalunk, hanem lehet, hogy félelmet, aggodalmat, csalódottságot, bűntudatot, valamilyen negatív érzést.
Ezután a következő lépés belül eljutni a hajlandóságig, hogy változtassunk.
Kérlek döntsd el, el tudsz-e köteleződni önmagad magasabb szintre emelése mellett ezen a 14 napon?
Szeretnél felülni erre a hullámra, a változás-energiára amit a 14 nap alatt keltünk, és meglovagolni azt igazi szörfösként? 

Mindvégig eldöntheted, hogy szeretnél-e mélyebbre menni egy adott témában, vagy inkább a felszínen lubickolsz. Ha nem mennél mélyre, csak olvass tovább, a feladat téged segít, bármikor megcsinálhatod később is.
Ha pedig most szeretnél mélyre menni, tedd fel magadnak az alábbi kérdéseket egymás után, és kérlek teremts ehhez nyugodt környezetet. Írásban dolgozz, bontsd ki magadból a válaszokat.
Kezdjük itt, azonosítsuk be a problémát:
Életed mely területét szeretnéd megújítani?
Mi az a terület, élethelyzet, kapcsolat, bármi, ami nem úgy működik, ahogy jó lenne neked?
Ha több is van, kérlek válassz ki egyet, azt, ami most a legfontosabb számodra, és az elkövetkező napokban csak ezzel dolgozz.

-
Mi a probléma pontosan?
-
Mi zavar benne?
-
Mit nem tudsz / akarsz elfogadni?
Már ezeknek a kérdéseknek óriási értéke van, ez biztosan elvezet néhány fontos felismeréshez.
Tegnap a negatív érzelmek kezelésének fontosságáról írtam, de ahhoz, hogy ezeket a gondolatokat egyáltalán beengedjük, hogy az elengedés gyakorlatokat elkezdjük ténylegesen alkalmazni, és ne csak egy “csinálni kéne feladat” legyen belőle, ahhoz a hajlandóság szükséges.
Akkor fogjuk a megújulást választani, amikor már elég a régiből, és hajlandóak vagyunk nyitni egy jobb felé, mert elhisszük, hogy ez lehetséges, elérhető számunkra is.
A hit fontos, mert aki nem hiszi el, hogy számára is lehetséges, az meg sem fogja próbálni.
Ahogy az 1. nap írtam, mindig ott vannak a lehetőségek, csak meg kell tanulnunk megnyitni magunkat, hogy meglássuk őket.
Én hiszek benne, hogy számodra is lehetséges és képes vagy pozitív változást létrehozni!
Ha itt vagy, akkor támogatást is kapsz ehhez. 



Minden változás a szívben kezdődik el, egy döntéssel.
De hogy mi vezet el a döntésig, az a sok nehézség, amit átéltünk…
Tehát ha visszanézel tudd, hogy mindenre amit a múltban átéltél szükség volt ahhoz, hogy most ide, ebbe a pillanatba megérkezz.
Helló! 
Üdvözöllek a jelen pillanatban!


Ez a kiindulópont, az ugródeszka ahhoz, hogy majd haladj.
Lehet, hogy nehéz helyzeteket kellett átélned, hogy ide juss, de itt vagy és ez a nagy dolog!
Köszönöm, hogy velem tartasz ezen a csodás úton!
Szeretettel várlak holnap is! 



Biegelbauer Lilla, lelki mentor




