Azt hittem már megszoktam, hogy az élet nagyon hamar leképezi ami bennem van, vagy ami bennem nem jó irányba megy. Így volt ez tegnap is, a fiam új billentyűzetet kapott és én megkaptam a régit. A szoba felé haladva nagy örömömben „véletlenül” kiesett a kezemből és kiesett pár billentyű. Néhány nyíl volt és egy másik, de azt nem tálaltam meg. El is keseredtem egy kicsit, hogy mit bénázok
, aztán elengedtem.

Este átrendeztem a szobámat, amikor is egyszercsak megláttam egy billentyűt a földön. Ez a CTRL volt.
Kontroll! 



Rájöttem mekkora útmutatás ez!
Amikor elveszítem a kontrollt, amikor nem én akarok mindent megoldani, hanem elengedem az irányítást és hagyom, hogy megoldják helyettem, akkor mindig megkapom azt, amire valóban szükségem van.


Csak kivetítettem azt, amit én szeretnék kapni.
Így már annak adom ezt a fajta szeretetet, akinek valójában szüksége van rá. Magamnak.
És azóta nem is várom el, hogy ezeket kívülről kapjam meg, másoktól.

Mert ha pl. több figyelemre vágyunk másoktól, az azt mutatja meg, hogy nem figyelünk oda eléggé magunkra. Ezt tudjuk orvosolni.
Töltsünk együtt több időt magunkkal!

Kitűztem a célomat, és jelen vagyok, nyitott elmével, nyitott szívvel figyelem a jeleket, és megyek a felé, még akkor is ha épp nem azon a módon történnek a dolgok, „ahogy én akartam”, ahogy elvártam. Egyszerűen hagyom hogy odavigyenek.
MERT MINDEN ÉRTEM TÖRTÉNIK.
HAGYOM, hogy az Univerzum is értem dolgozzon, és én is teszek érte. Ez így együtt adja ki a 100%-ot. Mert ha te 50%-ot beleteszel, a másik 50%-ot az Univerzum hozzáteszi. Érted dolgozik. Ha hagyod.


Akkor is ha az adott pillanatban értetlenül állsz ott.
Akkor is ha nem tudod, hogy sodrodhattál ilyen helyzetbe, akkor is mutat neked valamit, akkor is téged tanít.
Ahogy egy tanítóm szokta mondani: tűpontos Univerzumban élünk, ahol rend van. Ezért bármi váratlan dolog történik erre emlékezz.
Engem most arra tanít hogy nemet mondjak, hogy a másoknak való megfelelés helyett, magamnak legyek megfelelő.
Hogy a szívemet válasszam minden pillanatban. És ez nem önzőség, hanem önszeretet és öntisztelet.

Tiszteletben tartom a vágyaimat, az igényeimet és eszerint döntök és cselekszem.







Minden megvan bennünk amire szükségünk van. Forduljunk befelé odafigyeléssel, valódi szeretettel.
Szép napot mindenkinek!


Írásom saját szellemi tulajdonom, csak teljes változatlan formájában osztható meg.