Húsvéti üzenet: Szabadítsd fel magad! 🕊🎁🌱🌸✨🐰🐣🙏
 
Jézus vállalta a szenvedést, és felszabadított minket! 🙏
 
„Felajánlotta nektek annak végső bizonyítékát, hogy Isten Fiát nem lehet megölni, és hogy a Fiú életére semmilyen hatást nem gyakorolhat a bűn, a gonoszság, a rosszakarat, a félelem és a halál.” – Csodák Tanítása
 
Ami azt jelenti, hogy nekünk már nem kell választanunk a szenvedést ahhoz, hogy felszabaduljunk, mert Ő ezt már megtette.
 
Sok tévhit él az emberekben ezzel kapcsolatban: hogy a szenvedés szükséges”, és „csak szenvedés által juthatunk el a boldogsághoz„, „csak kemény szenvedés árán érhetünk el dolgokat„.
 
Ezek olyan tévhitek melyeket megtanultuk gyerekkorunkban, mások hitét magunkévá tettük, beépítettük amiket sokszor mondogattak nekünk. De attól, hogy sokan hisznek benne, még nem teszi igazzá!
 
Az Univerzum egyik törvényszerűsége az, hogy elménk megteremti azt amiben hisz. Minden amiben hiszel, valóságoddá válik! Ezért fontos időnként felülvizsgálni a hiteinket.
 
Nem szükséges a szenvedést választanunk, választhatunk mást is:
 
Szeretethez úgy jutunk, hogy a szeretetet VÁLASZTJUK!
 
A szeretetet az tudja választani, aki érzi belül, hogy megérdemli.
Az érzi, hogy megérdemli, aki érzi, hogy méltó rá, tehát megbocsátott magának. Aki nem bünteti magát. Aki képes elfogadni, és szeretni magát.
 
 
Valójában nem a szenvedésen keresztül, hanem a megbocsátás által juthatunk el az örömteli, szeretetteljes tapasztalatokhoz.
 
Jézus azt mondta a kereszten: „Bocsáss meg nekik Uram, mert nem tudják mit cselekszenek„.
A megbocsátásról:
 
Bármit is tettél a múltban amit úgy ítélsz meg, hogy rosszul tetted, lásd meg benne a tudatlanságodat, mert nem tudtad mit teszel, és az iskolában sem kaptál tanítást tudat természetéről és törvényszerűségeiről.
Bocsáss meg magadnak az ártatlanságodért, amiért gyerekként elhitted mások téves hiteit, és átélted amit átéltél, ez úgy hatott rád, mint egy „programozás” és később sok nehéz tapasztalást választottál emiatt, mert azt hitted csak így lehet, mert elhitted, hogy ezt érdemled. Gyermekként téged senki nem kérdezett meg arról, hogy milyen tévhitekkel és programokkal tömjenek, nem választhattál, hogy mit tesznek veled, ezért sosem bánthatod magad.
Az a feltételezés mi szerint a múltban tudtad volna másképp csinálni, téves, mert ha tudtad volna, másképp csináltad volna!
Sokszor sem a körülmények, sem a karmikus hajlamaink nem engedik, hogy mást válasszunk. És ezek nem láthatóak.
 
Ezek nem „hibák”, hanem a tanulási, és fejlődési folyamatunk fontos részei, épp ezért vagyunk itt. Az emberi természetünkhöz tartozik a hibázás általi fejlődés, és ez alól egy ember sem kivétel, az egész emberiség osztozik ebben.
Abban a pillanatban, amikor szívből megbánjuk amit tettünk, Isten szemében máris semmissé lett, „bűnünk” megbocsáttatott.
FOGADD EL A KEGYELMET, AMI FELSZABADÍT, ÉS MINDIG ELÉRHETŐ SZÁMODRA!
 
🕊🕊🕊
 
Aki megbocsátott magának, azmár nem tolja el magától a jót, az örömöt, a szeretetetet, az befogadja, mert érzi legbelül a szívében, hogy megérdemli.
🕊🕊🕊
 
Te érzed ezt? Nézz a szívedbe!
Ugye tudod legbelül a szívedben, hogy szeretetet érdemelsz?!
 
🕊🕊🕊
 
Az, hogy milyen lesz az életünk, azon is múlik, hogy mit választunk, és mit engedünk meg magunknak, mennyi jót, örömöt vagyunk hajlandóak választani, és mennyit vagyunk képesek ebből befogadni.
 
 
Az, aki becsüli, szereti önmagát – és itt most nem az önimádásra gondolok, hanem az egészséges önbecsülésre – az tud határokat húzni, mert fontos magának annyira, nem áldozza fel ami neki fontos, tiszteli a saját értékét, idejét, szükségleteit, igényeit.
 
 
Visszatérve Krisztus útjához,
Ő nem azt kéri tőled, hogy te is áldozd fel magad, hanem arra vár, hogy fogadd be a feltétel nélküli Szeretetét.
 
Mindannyiunknak vannak kihívásai az életben, mert fejlődni jöttünk ide, de ez nem kell, hogy szenvedést okozzon.
 
Ismerjük fel, hogy a hozzáállásunk okozza a szenvedést, nem az ami épp történik! A hozzáállásunk pedig megváltozhatható!
 
Ha azt választjuk hozzáállásnak, hogy megbocsátóak, szeretetteljesek leszünk mindenkivel, beleértve önmagunkat is, akkor a nehéz helyzetek is könnyebbé válhatnak.
 
Krisztus ezért dolgozott mindvégig, tanítása a megbocsátásról és Szeretetről szólt.
Bocsáss meg magadnak, szeresd, és Szabadítsd fel magad!
 
Ebben utánozd őt ahelyett, hogy feláldoznád magad mindenféle helyzetben. Hiszen úgy is tehetsz másokért, és úgy is szolgálhatsz másokat, hogy közben tiszteled saját magad.
 
Áldott Feltámadást, és Felszabadult Húsvéti Ünnepet kívánok! 🕊🙏🌸✨🐰🐣
Szeretettel, Biegelbauer Lilla, lélekemelő
 
Fotó forrás: Photo by Kenny Eliason on Unsplash
Megosztás Facebook-on
Küldés e-mailben

INSPIRÁCIÓ

További írások

ELÉRHETŐSÉGEM

Kapcsolat

+36 30 962 1982

lilla@BIEGELBAUERlilla.COM

Scroll to Top

Feliratkozás hírlevélre

Szeretnél elsőként értesülni programjaimról és olvasni tőlem inspiráló írásokat? Iratkozz fel hírlevelemre!