Megújulás a természet erejével – Új alapok: Énidő

Sziasztok! 🌞💖🌸
Telnek a napok, hetek, és oly keveset tudok átadni abból a belső munkából, ami bennem zajlik. Nagyobb átalakuláson megyek keresztül, mert a lelkem olyan utat választott, hogy a tapasztalások által válok egyre tisztábbá, érek „gyógyítóvá”.
Talán épp ettől lesz az ember hiteles abban amit csinál, magamat is kell gyógyítsam, és minden új „tudás”, amit magamban nyitok, további felszabadulást eredményez másokban.
Ezért most nem írok ki új programokat, bár nagyon szeretnék, de inkább nyárra tervezem a csoportok indítását, mert szeretném megvárni a belső folyamatom kibontakozását, fontos követnem a saját belső ritmusomat. 👉 Önmagamat így tudom támogatni.
Most nagyon jól esnek az egyéni konziltációk, olyan bölcsességek nyílnak ki, régi hitrendszerek omlanak le amik bezárták a haladást, családrendszer újul meg és válik támogatóvá, látni, ahogy szabaddá válnak az ügyfelek, elképesztő felemelő érzés, hálás vagyok a munkámért.
🙏
Az is jelen van ugyanakkor, hogy magánemberként az ember egy-egy nagyobb kihívást kap, ami megrázza, és utána nehéz ugyanúgy folytatni az életét, mint azelőtt.
Pont ezért történik mindez.
Épp ezeken a megrázó élményeken keresztül fejlődik a legeslegjobban a lélek.
Nagy tanításokat kapunk az emberiség szintjén is, érdekes megfigyelés például, hogy rengeteg ember kapott „megrázó” tanítást február legelején. A megázó élményt sokaknak a szó szoros értelemben véve vett földrengés szolgáltatta.
Először össze kell omlani a régi sturktúráknak, hogy valami Új 🌱épüljön fel.
A természet is ezt a ritmust követi.
Ilynekor jó emlékezni arra, hogy: „Minden értünk történik!”

„Élethelyzeteink a növekedés, a tapasztalás és a fejlődés lehetőségei.” – mondta David R. Hawkins

Az emberi rész, (egó) persze a veszteség hatására összetörik, mert az idejétmúlt dolgoknak „menni kell”, és ez fáj, hiszen az, ami a múltban még ott volt, az az identitásunkhoz tartozott.
De ami az egóban törik, az a léleknek hatalmas felszabadulás, és nagyon sokat segít, hogyha tudjuk:

Valójában semmi igazi nem törhet össze!

A nehézségek által egyre rugalmasabbá válunk, egyre hajlékonyabbá, ami az egyik legfontosabb tulajdonság az Élethez, mely változik, fejlődik, átalakul, megújul, hullámzik, áramlik.
A nagyobb kihívások után már nem megy ugyanúgy az élet:
egy belső igény megjelenik az emberben, egy olyan megújuló folyamat, melyben átvizsgájuk az alapértékeinket, hogy mi szerint szeretnénk élni az életünket a továbbiakban.
Milyen alapokra helyezzük magunkat?
Minek kellett összetörnie? Mi az ami nem működött?
Önvizsgálatot tartunk, szembenézünk, és újraértelmezzük a tapasztalati tanításokat, amiket „átégetett magán” az ember.

„Minden élettapasztalat, legyen bármily „tragikus” is, tanulságot tartogat számunkra. Amikor felfedezzük és tudomásul vesszük a bennük rejlő ajándékot, bekövetkezik a gyógyulás.” – Hawkins

Az idézetet picit szétdarabolom a mélyebb megértéshez:
  1. Bármi történik, annak tanulsága, tanítása van.
  2. A tanulságot felfedezzük – felismerjük, tanít ez a helyzet.
  • Mire tanít? Milyen fejlődési lehetőségre mutat rá?
        3. Tudomásul vesszük a bennük rejlő ajándékot: 🎁
  • ehhez először fontos elfogadnunk ami történt (nem értünk vele egyet, csak elfogadjuk, hogy ez történt, nem harcolunk vele és nem állunk ellen neki)
  • felismejük, hogy minden tanítás ajándékot rejt.
  • Mi az ajándéka ennek a helyzetnek? Mit ad? Miért jó nekem?
Nálunk van a helyzet tanulsága és ajándéka, ezáltal bekövetkezik a gyógyulás. 🙏🕊

Az élet csak visszafelé tekintve érthető meg,

és a megértéssel a múltat más fénybe helyezve elengedhetjük.
Ezért is fontos a visszatekintés!
🎁 Szeretném, hogy ne csak számomra legyen hasznos ez a belső folyamat, úgy döntöttem, hogy bizonyos részét a felismeréseknek szeretném megosztani veled, szeretnék átadni az új esszenciából, az alapértékekből, melyre építem az életem. 💖🎁
Csodálatos érzés megújulni épp akkor, amikor tavasz van! 🌱🌺
Semmi sem történik véletlenül az életben.
Úgy érzem te is a megújulás részese vagy, amiért éppen ezt olvasod, ezért kívánom, hogy legyen számodra is hasznos, inspiráló, erőt adó, új nézőpontot hozó, felismerésekkel teli ez az ajándék. 🙏🎁
👉 Amikor nagyobb kihívás ér minket,
érdemes helyet biztosítani minden napunkban annak, hogy legyen benne több idő a gyógyulásra: legyen az érzéseinkkel együtt töltött idő, átélve elengedjük őket, átadjuk Istennek. Időt adok magamnak arra, hogy meglássam a tanításokat.
Ez alapján átalakítottam az életrendemet és naponta 1,5 órát töltök az elengedés gyakorlásával, ami néha 2re nyúlik, 😅 és elértem egy nagyobb áttörést. Az elmúlt napokban ez a sok hónapnyi munka eljutott oda, hogy egy óriási nagy csomagot sikerült elengedni, átadni, és rendkívül felszabadultam! 🕊
Amikor az elengedést gyakoroljuk, akkor van, hogy a negatív érzések – testérzetként megfigyelve – visszatérnek újra meg újra, mintha csak kis adagokban lenne elengedhető, és döbbenet, amikor egyszercsak váratlanul elfogy – és jó hír, mindig elfogy! Nem számítasz rá, egyszer csak a szeretet magasságába emelkedik az ember, olyan spontán öröm érkezik, ami tartósabb, és meghatározó lesz a továbbiakban, ami motivál a folytatásra.
Ez talán a legnagyobb kincs 💎 az elengedés gyakorlásában, hogy a magasabb tudatszint, amit elértél ezzel a belső munkával, tartóssá válik az életedben. Ez nem olyan, ami után visszaállnak a szürke hétköznapok, onnantól kezdve egyre többször csak spontán „kisüt a Nap”.
💎💎💎
ÚJ ALAPOK – ÉNIDŐ
Adj teret magadnak a fejlődésre!
Mindennap legyél együtt magaddal, és az érzéseiddel. Keresd a tanítást, az ajándékot.
Ehhez csendre van szükség.
Az előző idézetet visszahozom: „Amikor felfedezzük a bennük rejlő ajándékot, bekövetkezik a gyógyulás.”
„Amikor”  ezt az amikort – úgy teremtjük meg, hogy adunk magunknak időt erre, egy dedikált énidőt, amit magunkkal töltünk, az érzésekkel, a visszanézéssel, a tanítás felismerésével, és az ajándékok megkeresésével, azért, hogy gyógyuljunk, és hogy miért fontos ez, azt a következő bejegyzésben írom le.
💎💎💎

” Az egyik leghatásosabb eszköz a múlt gyógyítására az, ha újszerű összefüggésbe helyezzük, vagyis friss jelentéssel ruházzuk fel. Megújult hozzáállással állunk a múlt nehézségeihez, illetve traumáihoz, és észrevesszük azok rejtett ajándékait.” – David R. Hawkins

💖🙏
Ha szeretnéd meglátni múltad személyre szóló tanítását 💎 és ajándékait 🎁, szeretnél felszabadulni 🕊 vagy megújulni vágysz 🌱, nagy szeretettel 🤗💖 várlak egyéni konzultációra: https://app.minup.io/book/biegelbauer-lilla
🌸 Szeretettel hoztam neked a mai inspirációt, kívánom legyen szép madárcsicsergős napod, 🕊 Biegelbauer Lilla, lélekemelő
Megosztás Facebook-on
Küldés e-mailben

INSPIRÁCIÓ

További írások

ELÉRHETŐSÉGEM

Kapcsolat

+36 30 962 1982

lilla@BIEGELBAUERlilla.COM

Scroll to Top

Feliratkozás hírlevélre

Szeretnél elsőként értesülni programjaimról és olvasni tőlem inspiráló írásokat? Iratkozz fel hírlevelemre!