Ha érzed, hogy megérint benne valami, akkor az a valami az, amivel dolgod van.

A konzultációk során igen gyakran azon dolgozom egy emberrel, hogy megérkezzen a saját életébe. Tudom, hogy furcsán hangzik, de sokan nincsenek teljes emberként ott, ahol éppen vannak.

A megérkezéshez viszont arra van szükség, hogy elfogadjuk azt, ami VAN, azt, ami történt, és ne a múltba, vagy a vágyott jövőbe vetítsük magunkat. Több szempontot is szeretnék megvilágítani ezzel az írással.

Történnek velünk rossz dolgok, traumák és gyakran úgy döntünk, hogy nem nézünk szembe vele, mert például: így védjük a gyermekeinket és inkább elrejtjük a fájdalmat, nehogy nekik nehezebb legyen.

Az a baj ezzel, hogy így arra tanítjuk a gyermekeinket, hogy ne nézzenek szembe a fájdalommal, hanem rejtsék el azt. A gyermek nem azt veszi át a szülőtől amit mond neki, hanem azt, ahogyan viselkedik. Tehát ha nem éljük meg a fájdalmat, hanem elrejtjük, akkor ezt a mintát fogják megtanulni gyermekeink is.

Miért is olyan fontos, hogy „együtt legyünk” a fájdalommal, a negatív érzésekkel? Miért kell átégetni magunkon?

1. Ha hagyod érezni, ha megengeded, hogy ott legyen, „átégeted” magadon a tapasztalást, a fájdalmat, akkor meg tudsz érkezni a jelenbe, az egyetlen olyan helyre, ahol meg tudsz oldani dolgokat!

Ha hagyod érezni azt ami fáj, akkor meg tudod megtapasztalni azt az áldást, ami benne van. Igen, valódi áldás van benne, mert mindig valami többre sarkall.

2. Minden nehézségben egy fejlődési lehetőség lakozik. Valójában gyakran azért kapjuk őket, hogy kibillentsenek a komfortunkból, abból amit eddig ismertünk, és új ismeretlen területekre kalauzol bennünket, mert valami többet szeretne kihozni belőlünk.

Gyakran érezzük is belül, hogy változtatni kéne, de nem tesszük meg, míg végül az élet kikényszeríti a változást, de akkor az már sokkal jobban fáj, mintha mi léptük volna meg. (Így jutottam el pl. a gerincműtétig.)

3. szempont, hogyha megéltünk egy fájdalmat, és legközelebb ugyanaz a probléma szembejön, akkor – mivel ezt már átégetted magadon, már megismerted – tudsz majd másképp választani, már tudsz másképp dönteni és nem rántod be ugyanazt a történetet, ugyanazt a sztorit többedszer is. Azért, mert fel fogod ismerni az érzésről.

4. Azokat a hibákat követjük el legtöbbször újra meg újra, amiknek nem mentünk a mélyére, amiből nem született igazi megértés.

Én úgy látom azért is ismétlünk visszatérő problémaköröket, mert ezek legmélyén meg akar gyógyulni valami. És ez a valami csak a tudatosságod fényében tud meggyógyulni. Ehhez az 1. hogy elfogadjuk, hogy ott van, és nem akarjuk kitépni magunkból. Azt mondjuk neki, gyere fájdalom, most együtt leszek veled. Ahogy engedjük, a megengedésen keresztül átvezetjük magunkon, majd az érzelem továbbáll.

5. Legyen meg a valódi megértés.

Miután megéltük a benne lévő érzelmeket, vizsgáljuk meg: mire mutat rá? Mit szeretne nekünk tanítani, üzenni? Miben fejlődhetünk általa? Milyen új szemléletet sajátíthatunk el? Milyen elmozdulást szeretne hozni az életünkbe?

6. Az érzést utána engedjük továbbmenni.

Nem kell hogy velünk maradjon. Sokan ebben vannak beragadva. Azonosulnak érzéseikkel, pedig az ember nem egyenlő a fájdalmával. A sok szenvedést végül szereppé duzzasztjuk, pl. áldozatszereppé, amitől azért nehéz megszabadulni, mert vannak „pozitív hozadékai” is, pl. több odafigyelést kap a szenvedő. De ha megbékél azzal ahol van, megtanul valóban odafigyelni magára, akkor ezt már nem mástól várja el.

Valójában az érzés nem te vagy. Te az vagy, aki az érzelmet érzékeli, aki tapasztalja, de ez nem egyenlő veled. Amit gondolsz, amit érzel, amit teszel, az nem egyenlő veled.

Ennél sokkal, de sokkal több vagy! Felfoghatatlanul több.

Én azt mondom, az igazi bátorság az, ha merünk érezni, és ehhez merjük megtapasztalni azokat a dolgokat, amin keresztül azzá a valakivé válhatunk, akinek a kibontására születtünk.

Szeretettel, Biegelbauer Lilla

Írásom szellemi tulajdonom, szerzői jogvédett, mely változatlan formában terjeszthető.

Fotó: Unsplash