minap egy tolószékes ember mellet haladtam el, épp a biciklin mentem a bolt felé. Arra gondoltam én is lehetnék így.

Amikor másfél évvel ezelőtt a gerincműtétre vártam, félig lebénult lábbal, egy barátnőm meglátogatott  és olyan felismerésem volt, ami eltért az eddigiektől. Megkérdezte tőlem: „Te valóban meg akarsz gyógyulni?” Először felháborodtam a kérdésén, hárítottam, majd megálltam. Miért nem tudtam rávágni azonnal, hogy igen? Mit ad nekem ez a szenvedés, ez a „beteg vagyok” szerep? Mihez jutottam hozzá általa? Hát sok mindent, főleg figyelmet csikartam így ki. Döbbenetes felismerés volt!

Az áldozat szerep energiát is adott. Viszont egy baj van vele, hogy a sajnálat, az egy negatív energia, és az sosem fog felemelni. És jött a kérdés bennem: ki leszek majd enélkül? Sokszor az ismeretlenbe ugrás annyira félelmetes, hogy a megsemmisülés érzését hozza magával. Ez az ego, aki fél, évezredeken át megvédett, szükségem volt rá a túlélésre, de már túl-fél és akadályoz. Az ismeretlenbe ugráshoz szükséges volt felismernem mi tart ott ahol vagyok, és ki lennék nélküle. Mikor már teljesen elviselhetetlen volt a helyzet, ugrottam. Ehhez egy dolgot tettem:

Döntést hoztam!

Többé nem a szenvedést választom, hanem az örömmel fejlődést! Mert igen, ez is választható és a gyógyuláshoz bizony elég egy döntés! Mert minden belülről indul kifelé, és ha belül már nincs rá szükség, elengedődik szépen lassan, és a fizikai síkon is változás történhet. Persze ettől még a műtétre szükség volt, mert a fizikai akadály ott volt, de a gyógyulás valami fantasztikusan gyorsan történt meg, ahogy a belsőm elengedte ezt az áldozat szerepet, a betegséget. Már nem adott semmit, már nem származott belőle semmilyen „nyereségem”. Mert úgy döntöttem, az életemben az energiát más módon szeretném megtapasztalni, örömmel, könnyedén és a boldogságot választva a szenvedés helyett. Ezzel a döntéssel átírtam a sorsom.

Pedig akkor, ott, másfél éve, lebénult jobb lábbal feküdtem. És ma táncolok, és a biciklin ülök és – Istennek hála – nem a tolószékben.

Ez az új szemlélet szépen lassan átírta életem minden területét, melynek hatására a hivatásomban is örömteli változásokat tapasztalok. De erről majd később… 🙂

Örömmel is lehet fejlődni, és én ezt választom!

Te mit választasz?

 

 

Megosztás Facebook-on
Küldés e-mailben

INSPIRÁCIÓ

További írások

ELÉRHETŐSÉGEM

Kapcsolat

+36 30 962 1982

lilla@BIEGELBAUERlilla.COM

Scroll to Top

Feliratkozás hírlevélre

Szeretnél elsőként értesülni programjaimról és olvasni tőlem inspiráló írásokat? Iratkozz fel hírlevelemre!