fbpx

AZ ENERGIA ÚTJA

Lélekérintés

Ha nehézségeid feloldását egy olyan módon szeretnéd megélni, hogy közben feltöltődsz, ha szeretnél jobban egységbe kerülni önmagaddal, akkor szeretettel várlak energiarendezésre, ami egy Lélekélmény.

BEVEZETÉS

Az energia útja

Az energiagyógyászat 15 éve elkísér az utamon. Ez volt az első dolog amivel találkoztam és a lélekkel is foglalkozott, elképesztően érdekelt. Ekkor kezdtem tanulmányozni a betegségek lelki eredetét. 

Többször tapasztaltam magamon, hogy felismerve egy-egy kisebb betegség lelki okát, az magától gyógyulni kezdett. Ekkor lettem figyelmes arra a törvényszerűségre, hogy „amint kint, úgy bent” és ha valamit belül megváltoztatunk, az kívül is megváltozik. Minden belülről indul kifelé, ezért ha megértünk egy helyzetet, és energiakezeléssel is hatunk rá belülről, az gyógyulásnak indulhat.

Az energiakezelés hatásait számos keleti hagyomány évezredek óta tanulmányozza, alkalmazza. A csakra-tan sok helyen az orvosi egyetemek tananyagának kötelező része lett. 

A csakrák főbb energiaközpontok a testben, ezeket tisztítjuk az energiakezelés során. A kezelés hatására a csatornákban – nadikban – keringő életenergiában jön létre pozitív változás, és az elakadt energiaáramlást, a blokkokat oldja fel, amely mögött mindig ott vannak a múlt nehéz történetei.

Szeretet energiája képes ezt a változást létrehozni, én ehhez tanultam meg belülről kapcsolódni. 

Négy különböző energiarendező technikát tanultam. Miután 11 évig pránanadiztam, jött a Holistic Pulsing, majd Slow Body Technik, és végül az Integrált Energia Technika, IET energiarendezés. Időközben kialakult a saját módszerem, amin tapasztalataim alapján változtattam, és úgy kezelek, ahogy a leghatékonyabbnak érzem, azt a területet kiemelve, ahol szükség van rá ebben teljesen intuitív és megengedő vagyok, nem sablonok alapján dolgozom, hanem érzésre. Mindegyik fent felsorolt technika az univerzális szeretet energiájával dolgozik, de én mégis észrevettem árnyalatnyi különbségeket közöttük. 

Felismertem, hogy a kapcsolódás minősége nagyon is számít, az, hogy milyen magas rezgésű Fényt érünk el, mert nem mindenki képes elérni magas rezgésminőséget. Kezelésem magas rezgést közvetít, a feltétel nélküli Szeretet energiájára hangolódva adom tovább, amit kapok, mintegy csatornaként közvetítve a szeretet energiát.

A kezeléseimet az teszi teljessé, hogy a megértést is hozzákapcsolom az energiakezeléshez. A konzultációval hatékonyabb, mert a helyzet mögé nézve rálátást kaphtunk problémáinkra, és megérthetjük annak üzenetét, tanítását, így könnyebben elengedhetővé válik a blokk az energiakezelésben. 

Az elengedést nem lehet kikényszeríteni. Nincs olyan módszer ami minden nehézséget egyszerre kioldana, mert ettől az ember összeomlana, ezért is fontos a fokozatosság. Amikor valamit végre megértünk, és belátjuk, hogy már nincs rá szükségünk a fejlődésünkhöz, akkor azt az elakadást sok esetben el is tudjuk már engedni, és tudunk hozni egy új döntést, ami a pozitív irányhoz kapcsol minket.

Megértéssel kombinálva az energiakezelés hatékonyabb egységet alkot. Szeretettel várlak, próbáld ki milyen is az, amikor szeretve vagy.

Szeretetkapcsolat, mely lélektől lékekig ér

”A dolgok nem kívül kezdődnek, hanem belül, és nem alul, hanem felül, és nem a láthatóban, hanem a láthatatlanban”

MENETREND

Az energiarendező folyamat

1. Konzultáció

A konzultációban megnézzük mi van az aktuális helyzet mögött, és ez alapján meghatározunk egy célt az energiakezelésnek

2. Új döntés

Hozol egy új döntést, meghatározol egy szándékot, ami már a pozitív irányba visz. Ettől még lehetnek próbatételek, de van egy új cél, ami visz előre.

4. Lezáró beszélgetés

Megbeszéljük a kezelést, és a továbblépés lehetőségeit. Gyakorlati lépéseket keresünk. Ezután már a te dolgod másképp csinálni, mint eddig. 

3. Energia rendezés

Az energiakezeléssel megtisztítjuk a karmikus lenyomatokat, negatív érzelmi blokkokat, aminek az elengedésére készen állsz. Betöljük az új célt, és a pozitív mintázatot.

TISZTÍTÓ & FELTÖLTŐ

Energetikai szolgáltatás

TELJESKÖRŰ, LÉLEKÉLMÉNY

90 perc mélyebb konzultáció egy téma összefüggéseinek feltárása, megértése. Mélység, érzelmi felszabadítás. 60 perces lélekérintés, tisztító-feltöltő energiaátalakító kezelés.

INFORMÁCIÓK

Gyakran Ismételt Kérdések

  • A kezelés ruhában, masszázságyon történik. Kérlek kényelmes ruhában gyere.
  • A konzultációra úgy tudsz készülni, hogy érdemes összeírni jelenbeli problémáinkat, és elakadt életterületünket. Gondold végig, vajon melyik életterület megoldása hozná el neked az igazi változást?
  • A konzultáción professzionális segítő beszélgetés történik, intuitívan vezetem a coaching kérdéseket.
  • Ezután a beszélgetés során feljött megértést mélyebb szintre viszem. Létrehozom a változást a test energetikájában is.
  • Az energia tisztít, feltölt és lelkedre hangol, összekapcsol lélekterveddel.

Van, amikor elveszünk, nem vagyunk jelen az életünkben, nem találjuk meg benne saját magunkat. Ennek számos megnyilvánulása van. Például:

  • döntéseink nincsenek összhangban velünk, feladjuk önmagunkat
  • nem merjük felvállalni magunkat, az álláspontunkat, érzéseinket, a gondolatainkat, döntéseinket
  • másoknak megfelelően cselekszünk, így átadjuk az irányítást és a felelősséget
  • félelmeink visszatartanak az előrehaladástól, pl. félünk belevágni egy számunkra vonzó lehetőségbe
  • félünk a változástól
  • szeretnénk megszabadulni romboló szokásoktól
  • szeretnénk a ránk aggatott énképünket levetni, mint egy régi ruhát, és megismerni igaz valónkat
  • Magunkat az első helyre tenni nem önzőség!
  • Beleállni önmagunk középpontjába, az életfeladatunkat megvalósítani, felelősséget vállalni önmagunkért, hűen követve a belső hangot, megérzéseinket és szívünkre hallgatni.
  • Önmagunk legjobb verziójává válni, ez a cél.

Két típusú konzultációm van energiakezeléssel, a probléma nagyságától függően válassz kezelést:

  • Amennyiben számodra elég átbeszélni röviden a problémát, majd célt állítani és 1 órás energiakezeléssel oldani, akkor válaszd a 30 perc konzultációt + 60 perc energiakezeléssel, ami a 90 perces forma.
  • Amennyiben a problémádat szeretnéd jobban átbeszélni, megérteni az összefüggéseket, nagyobb rálátást kapni, ehhez kell tér és idő, válaszd a 160 perces formát.

Szeretettel várlak!

  • Teljesen egyéni a probléma jellegéből adódóan. Mindenki a saját ritmusában fejlődik és gyógyul. Ez a ritmus nem előre meghatározott, folyamatosan figyelemmel kísérjük a kezelés hatására lérejött változást.
  • A kezelések mennyisége nagyban függ attól, mi a célod és ezért mennyi munkát vagy kész beletenni.
  • Egyéb kérdés esetén, írj nekem emailt és tedd fel a kérdésedet! 
  • Címem: lilla@biegelbauerlilla.com

fejlődj velem!

Kapcsolat


Vác

2600 Vác, cházár andrás u. 17.

Scroll to Top

Feliratkozás hírlevélre

Szeretnél elsőként értesülni programjaimról és olvasni tőlem inspiráló írásokat? Iratkozz fel hírlevelemre!