Van egy háló, ahová be vagyunk kötve, mely átszövi az életünket, és ezt cselekedeteink alapozzák.

Minél jobban hiszünk és bízunk magunkban, annál jobban összhangban működünk önmagunkkal és ezzel a sorshálóval. Ha felemelő dolgokat teszünk akkor az a saját és a háló energiaszintjét is emeli, ami minden egyes emberre hat, mert össze vagyunk kötve vele mindannyian. 

Minél közelebb állunk önmagunkhoz és olyan döntéseket hozunk, melyek összhangban állnak velünk, ez annál magasabb szintre tud emelni minket életünk megtapasztalásában.

Valójában minden VAN és minden létezik, csak azt hisszük el vagyunk választva tőle!
Tehát az önmagunkkal való összhangnál nincsen fontosabb feladat, és ennek megteremtése az első! Amikor másoktól kértem tanácsot, mások döntéseire voltam kíváncsi, mások életére, akkor egyet tettem, elkerültem a saját életem meghallgatását, mintha nem bíznék abban, hogy egyedül is megy.
 
Amint elkezdek bízni abban, hogy egyedül is jól vagyok, s ezt minden szinten megmutatni, úgy megváltozik az életem. Például, ha szeretnék elmenni sétálni, de nincs kivel, hát hívjam el magamat sétálni, menjek el egyedül is.

Járt úton járni nem nehéz, de próbálj meg egy járatlan utat.

Vajon mennyire mered megpróbálni megváltoztatni az életed?

Hogy nemcsak elmondja neked egy segítő, felismered és megérted, hanem valóban meg is cselekszed a változást! És mindig magaddal összhangban!

Vajon mennyire figyelsz magadra? Hallgasd csak meg mit szeretnél?

Állítsd vissza magad az önmagaddal való összhang állapotába!

Hozz úgy döntéseket, lépéseket, hogy megkérdezed, mi az, amire valójában már nagyon nagyon régóta vágysz? Élj összhangban ezzel a vágyaddal!

Láttam, ahogy például a “gazdagság” is elérhető, egyszerűen csak kapcsolódni kell hozzá, nem elérni akarni, vagy küzdeni érte, mert ez ITT VAN!
Megengeded, mert az igaz, tiszta lényednek, a valódi méltóságodnak ez egy természetes jelenlévő dolog. Engedd meg!

Nem vagy tőle elválasztva!
 
Van-e nagyobb és fontosabb feladat, mint az, hogy a gyerekeinknek azt mutassuk, milyen összhangban élni magunkkal? Ahelyett hogy azt mutatnánk, hogyan mondjunk le az álmainkról, vágyainkról, végül is saját magunkról.

S én, ezt a sorshálót szövöm, ezt az összeköttetést, amikor a megkérdezem az embereket, hogy te miért jöttél, neked mi az életfeladatod? S ezt gyerekkorom óta csinálom, mert mindenkinek ezeket a kérdéseket teszem fel, csak eddig nem tudtam miért.

Amikor magadra figyelsz, magadra hallgatsz, magadat választod, akkor azt mutatod meg, hogy Te választható vagy!

Amikor az életben rengeteg megértésed van, de nem cselekszed, az olyan, mint amikor nézegeted a sorshálót, de nem érinted meg, nem kapcsolódsz, csak távolról szemléled, de nem éled. Ne nézegesd és ne “akard” elérni, hanem egyszerűen kapcsolódj vele, amit csak úgy tudsz, ha megteszed, ha megfogod, ha lépsz!
 
Szeretettel, Lilla
Megosztás itt: facebook
Megosztás Facebook-on
Megosztás itt: email
Küldés e-mailben

INSPIRÁCIÓ

További írások

Álom üzenetek

Sorsháló

Van egy háló, ahová be vagyunk kötve, mely

Gondolatébresztő

Kő az úton​

“Kérdezd meg, milyen üzenetet küld azzal az akadállyal

EGYÉNI KONZULTÁCIÓ

ONLINE & SZEMÉLYES

Kapcsolat

+36 30 962 1982

SKYPE: BIEGELBAUER

lilla@BIEGELBAUERlilla.COM

Scroll to Top

Feliratkozás hírlevélre

Szeretnél elsőként értesülni programjaimról és olvasni tőlem inspiráló írásokat? Iratkozz fel hírlevelemre!