Vélemények

Ha szeretnéd megtudni hogyan dolgozom, olvasd el mit írtak rólam ügyfeleim:

5/5
"Lilla első látásra szimpatikus volt számomra, egyből fel is kerestem anélkül, hogy tudtam volna mire számítsak. Nem csalódtam, minden alkalom után felszabadultabban és elégedetten távoztam tőle. Az általa létrehozott szeretetteljes és elfogadó tér nagyban segített a megnyílásban és közös munkában. Kiváló érzékekkel bír, mindig azt kaptam, amire éppen szükségem volt. Szívből tudom ajánlani mindenkinek, aki szeretne tenni Önmagáért!"
H. Marcell
A támogatás és törődés egyedi módszerét alkalmazza Lilla, amelyet folyamatosan fejleszt, ötvözi a modern coaching és a holisztikus gyógyítás eszközeit. Számtalan alkalommal kaptam tőle komoly segítséget azzal, hogy segített a helyzetet egész más szemszögből látni, és olyan oldalamra világított rá, amit előtte nem is láttam igazán. Tapintatos törődés, ugyanakkor céltudatos kitartás, kivételes igényesség jellemzi a közös munkát, miközben végig biztonságban érzem magam. Hálásan köszönöm!
B. K.
"A konzultáció Reményt adott. Gyökeresen megváltozott az életem utána, a legfontosabb, hogy újra szépnek látom az életet. Segített az elengedésben, nyugalmat éreztem közben, utána pedig, szavakkal nem kifejezhető békét. Kulcsszavak: Szabadság. Megkönnyebbülés, öröm, életkedv. Azt a figyelmet szeretem a legjobban, amit tőled kapok."
Sz. Gabriella
Amikor Lillával először találkoztam, rögtön megfogalmazódott bennem, hogy ő egy valódi „földre szállt angyal”. A lényében van valami tündérszerű a maga finomságával, azzal a tapintatos törődéssel, amellyel körül veszi az embert. Az egyedi módszer, amelyet folyamatosan fejleszt ötvözi a modern coaching és a holisztikus gyógyítás eszközeit. A finomság ugyanakkor kemény céltudatossággal társul, amivel megállíthatatlanul felkutatja a probléma gyökerét és megtalálja a megoldáshoz vezető utat. A legnagyobb segítség, hogy megmutatja olyan oldalamat, ami önmagam számára is rejtve volt. És ami talán a legfontosabb, mindezt úgy, hogy közben biztonságban vagyok, tudom, hogy rábízhatom magam. A közös munka erőt és reményt ad, a tőle kapott módszerek egyszerűek és hatásosak. Hálás vagyok, nagyon köszönöm. 😊
B. Kata
"Régóta éreztem, hogy szeretnék valakit találni, aki segít önismereti utamon elindulni. Egy barátnőmtől hallottam Lilláról, és egyből tudtam, hogy megtaláltam, akit keresek. A konzultációk közben teljes biztonságban érzem magam. Az első kozultáció után felfigyeltem rá, hogy sokkal nyugodtabb, rendezettebb lettem, ami nem csak rajtam látszódott, hanem kihatott a környezetemre is. A következő kozultációkon lépésről-lépsére mélyebbre jutottunk önmagam, a környezetem és a múltam megismerésében. A konzultációk során Lilla képei, tanácsai folyamatos felismeréseket adtak, amik által sikerül, sikerült megtalálni saját magam. Nagyon tanulságos visszatekinteni azokra a problémákra, amikkel kezdetben érkeztem hozzá. Ma már ezeket nem látom problémának. Viszont segítségével napvilágra és megoldásra kerültek olyan mélyen gyökerező problémák, amik annak ellenére, hogy komoly befolyással voltak az életemre, nem tudtam róluk tudomást venni. Lilla segítségével megváltozott a gondolkodásmódom, a dolgokhoz való hozzáállásom. A legfontosabb pedig, hogy a saját magamhoz való hozzáállásom változott meg, ami által minden megváltozott körülöttem. Két mondatban: Megtapasztalni a láthatatlant."
K. Sz. G.
asszisztens
"Nagyon ajánlom, ha bármilyen elakadással szembesülsz. Alázatos és nagy tehetsége van - nevéhez hűen - az effajta természetes, alternatív gyógymódokhoz, kezelésekhez. Igaz gyógyító. Köszi a munkád!"
Richter László
vállalkozó
"Csodálatos dologban volt részem. Lilla megoldotta 4 éve fenn álló nagyon fájó érzelmi problémámat. Hatalmas empátiájával, tisztánlátó képességével és a velem végzett munkájával megszabadított egy rettenetes lelki kíntól. Békesség költözött szívembe, a seb beforrt. Rettenetesen hálás vagyok neki ezért. Tapasztalatom alapján mindenkinek szívből ajánlom, hogy bármilyen témában keresse Lillát, megbízható segítőre talál benne."​
Tamás Istvánné
Az idei évem egyik legjobb döntése volt, hogy elkezdtem járni Lillához. Nagyon sok helyen voltam már eddig és sokféle kezelést kipróbáltam, de soha egyik sem volt még olyan hatékony és szemmel/kézzel fogható az eredmény, mint amit Vele értünk el idén a közös munkával. Szakmailag és emberileg is csodálatos, szívből ajánlom mindenkinek, bármilyen témáról is legyen szó.
Vörös Anett
"Ha bármilyen probléma, blokk, elakadás, kétség van benned, keresd Lillát bizalommal, segíteni fog! Mi már ezt megtapasztaltuk, ezért szeretettel ajánlom, nem fogsz benne csalódni!"
Nagy-Hajzsel Nikolett
vállalkozó
"Nagyon ajánlom Lillát azoknak, akik azt érzik, hogy bizonyos dolgok nem úgy mennek az életükben, mint ahogy kellene vagy azt érzik megrekedtek helyzetek, elakadtak bizonyos dolgok. Ezzel a módszerrel ki lehet deríteni, mi áll a probléma hátterében. Nagyon szuper a kineziológia és hozzá még Lilla megérzései, nyílt szívű kedvessége és segítőkészsége."
Sulyok Rita
"Lilla szaktudása és segítsége maga a csoda, a kezelések alkalmával sokféle technikát alkalmaz ötvözve, amire éppen szükség van. Kitartóan addig kutatja és keresi az adott probléma okát, amíg minden szálat fel nem göngyölít és ki nem bogoz. Nagyon hatékony és felemelő a Vele való munka, szívből ajánlom!"
Duhonyi Éva
Nagyon örülök, hogy Lillához mentem oldásra, mert ez volt az első alkalom, és féltem tőle, ha nem lesz szimpatikus a kineziológus, nem lesz hatékony az oldás a gátlásaim miatt. Lillának nagyon jó tere van, az ember teljesen meg tud nyílni, ellazulni. Rögtön éreztem, hogy bízhatok benne, és nem csalódtam. Emelett nagyon profi. Az egész oldás döbbenetes, felszabadító élmény volt, azóta mosolygok, könnyebb a lelkem. Így utólag nagyon örülök, hogy a megérzésemre hagyatkoztam, mert bőven megérte! Hálás köszönet!
B. Kata
"Most vettem részt először csoportos oldáson. Igazán felszabadító élmény! A többiek reakcióit is figyelve megdöbbentő. Köszönet érte!"
Katalin
Önismeretem útján Lilla módszere nagyon értékes és hatékony segítséget nyújt számomra. Könnyedén megtaláljuk egy-egy elakadás gyökerét és ami nagyszerű, meg is oldjuk azt! Eddig minden alkalommal úgy jöttem el Lillától, hogy pozitív változás következett be az életemben. Persze ehhez szükséges az én nyitottságom is, de egy szuper módszeregyüttessel egyszerű a változás, előrehaladás. Lilla kedves, vidám, odaadó személyisége biztonságot teremt, így könnyű bármit megbeszélni, átdolgozni vele. Szívből ajánlom a vele való munkát!
Balla Barbara
KapCsoda Alapítvány
Egyéni oldáson vettem részt Lillánál. Jelenléte, odaadó figyelme már önmagában megnyugtató. Annyira jól esik, hogy rám koncentrál, a testem rezdüléseire. Igazán segítőkész. Ez nem mondható el minden segítő szakmában dolgozóról, de róla fokozottan igen. Nagy kő esett le a szívemről az oldásokat követően. Köszönöm!
N.K.
"Lilla csodálatos szakember! Az menjen hozzá, aki valóban jobbá szeretné tenni az életét, mert minden alkalom után tényleg megtörténnek a változások: falak dőlnek le, beindulnak az addig zötykölődő életterületek, rendeződnek az emberi kapcsolatok! Lilla nem csak a felszínt kenegeti, hanem elvezet a probléma gyökeréig, hogy megszabadulhassunk a régóta cipelt terhektől. Arra is ad segítséget, hogy a gyakorlatba hogyan ültessük át a bennünk végbement változást. Ne halogassátok!"
Ruda Mária
masszőr
Nekem sokszor segített kineziológiai és coaching szaktudása és azt kell hogy mondjam hogy e téren nagy szaktudással és beleérző képességekkel rendelkezik. Ami kiemeli a többi kineziológus közül az a kivételes intelligenciája ami engem sok krízisen átsegített. Csak ajánlani tudom!
T. László

SZEMÉLYRE HANGOLT

Konzultációk

MENTÁLIS MEGÉRTÉS

Intuitív coaching

Saját utadat járd

Segít tisztán látni helyzetedet. Új nézőpontot, rálátást ad a megértéshez. Segít megtalálni problémád gyökerét, hogy saját utadat járhasd.

ENERGETIKAI RENDEZÉS

Energiarendezés

Lélekélmény

Célt állítunk, tisztítjuk a múltbeli lenyomatokat, blokkokat a test energetikai szintjén. Feltölődés pozitív energiával. 30 perces konzultációval egybekötve.

SZEMÉLYISÉGFEJLESZTÉS

Egyéni mély konzultáció

Visszavezet magadhoz

Egy téma mélyebb kibontása, nyitása, magasabb nézőpontok és összefüggések meglátása. Megértés - elengedés - megújulás.

FEJLŐDJÜNK EGYÜTT!

Új csoportos programok indulnak!

Scroll to Top

Feliratkozás hírlevélre

Szeretnél elsőként értesülni programjaimról és olvasni tőlem inspiráló írásokat? Iratkozz fel hírlevelemre!